Egy lányarcot látott álmában. Nem aludt nyugtalanul, éppen felébredés előtt volt, de megmaradt emlékezetében. Rendszerint, emlékezett álmaira. Olykor előfordult, hogy több napig bevésődött az agyába, míg csak le nem írta; aztán szépen elfelejthette. Akkor is így volt. Sokáig töprengett álmán. Próbálta visszaidézni a látott kép minden apró részletét: Barna, talán világosbarna hajú lány .. szemüveggel, vagy anélkül – morfondírozott magában. Nem tudta mire vélni. Az biztos, állapította meg magában, hogy arca, szeme,orra és szája volt annak, amit látott, de hogy csak hozzáképzelte-e az érzésmasszához, vagy tényleg szerepelt az álomban, azt nem tudta eldönteni. Még napok múlva is egyre csak ez a különös álomkép járt a fejében. Már megtörtént vele, hogy agya arcokkal volt teli, de akkor direkt történt. Akarta, hogy így legyen. Szerelmei arcát véste jól emlékezetébe, s ábrándozott róluk. Aztán persze később, mikor már nem volt szükség rá - mert az elképzelt hölgyemény elutasította őt – alig győzte kitörölni ezeket az erősen bevésett arcokat emlékeiből.

Amatőr álomfejtő. Így definiálta volna magát, ha kérdezik. Az álmait igyekezett feljegyezni, s néha oly erős késztetése volt, hogy nem is bírta elfeledni az álmot, míg csak papírra nem vetette.

Nem tudott ezen furcsa álom felett sem napirendre térni. Egyre csak a képet látta, belső vetítőjén, mintha valami film peregne valahol a feje hátsó részénél levő vásznon. Ki ez és mi a szerepe ennek a lánynak, ennek az álomnak? - kérdezte magában. Nem zárta ki, hogy a nagy Ő legyen, de arra sem emlékezett, vajon tetszett- e lány maga? Nem tudta volna egyértelműen megmondani. Talán csak egy láncszem. S még ha meg is látja valahol, ennél több kell: találkozás, s beszédbe elegyedés. Vajon ő lesz az összekötő kapocs, aki elvezeti valamilyen titkos módón jövendőbelijéhez?

A metrón utazott, s leszálláshoz készülődött. Arra lett figyelmes, hogy egy 4-5 év körüli fiúcska a lassuló metróban ugrándozik. Neki biztossan nem engedték volna meg a szülei - gondolta, de nem is metrózott, anno. Vonatozott, nyaranta, amikor szüleivel és testvéreivel a Balatonra mentek.

Automatikusan a szülőket kereste szemével, reakciójukat figyelve. Rászóltak a gyerekre, pontosabban az anyja volt. Megszidta. De, ami érdekes volt, ahogy ő és az apa kinéztek.

Semmi rendkívüli. Átlagemberek. Hazafelé tartanak. A nő kövér, a férfi pedig hozzáképest sovány testalkatú. Vajon a nő mindig ilyen kövér volt? Biztosan nem – száguldott át agyán. Egy biztos: neki nem kell ilyen testalkat- határozta el. Bár tapasztalatai alapján elmondhatta, hogy csak formásabb lányoknak jött be. Mégis, az az erős elhatározássá érelelődő gondolat fogant meg benne, hogy nem alkuszik többet. csak azért is olyat választok – gondolta - aki tetszik nekem és végig tetszeni fog! Mert biztos, hogy magam választhatom meg, még ha a terv szerint is járok el, hisz arra tettem fel az életem; Felajánlottam a nagy tervhez még akkor, amikor még nem is tudtam, nem is hallottam nagy terv létezéséről. Biztos vagyok abban - fűzte hozzá magában -, hogy a célt számtalan módón el lehet érni és a megfelelő partnerek „sorba állnak”, akikkel végül a tervet kivitelezhetem. Nos, olyat választok, aki vékony, kecses! Muszáj, hogy tetsszen, hogy vonzódhassak a külseje iránt is, hisz van akinek a külseje szépnek mondott, de mégsem érzem, hogy vonzódnék hozzá … vagy mégis? - bizonytalanodott el. Ekkor eszébe jutott egyik legutóbbi beszélgetése. Hogy is mondta az a lány?- emlékezett vissza.

- Lássuk csak... szilárd képed van arról, hogy mit is szeretnél... de ez a szilárdság néhol pusztán illúzió önmagad megnyugtatására... rá fogsz ébredni, hogy az élet dinamikusabb annál, mintsem egyfajta "morállal" leírhatnád” - mondta

Mit értesz ezen morál alaltt? - kérdezte ő.

- Hááát... a morál az ember rendszeralkotó képességének kivetülése olyan eseményekre, melyekről nem rendelkezünk tapasztalatokkal, de eddigi tapasztalataink, benyomásaink és mások hatása arra késztet, hogy extrapoláljuk őket rájuk - mondta, s még hozzátette - egy etológustól kölcsnöztem különben.

Akkor rájött mit kell tennie. Mi az amit magában keresnie kell.

- Hogy ne morállal írjam le, ami igen nehezen változik és régmúlt eseményeken alapul

hanem sokkal rugalmasabban tudjam látni, ezáltal az illuzió is szertefoszlik és csak a szilárd kép marad”.- fogalmazta meg így akkor a lánynak.

- Bizony, jó meglátás – bíztatatta a lány

A beszélgetés pár napja zajlott. Akkor még nem értett mindent világosan. De mostanra már nyílvánvalóvá lett.

- Vagyis tudom, mit akarok, de csak azért akarom, mert azt gondolom, hogy korábbi tapasztalataim és benyomásaim alapján kell így vagy úgy akarnom; mintha az előző életemből vett tapasztalataimat is ilyenkor használnám fel, hogy „most” döntéseket hozzak.- összegzett magában tovább a mozgólépcső fele lépdelve. Ilyenkor mindig volt ideje gondolkodni, ahogy a metróállomástól a buszmegálló felé rótta egyhangú útjait, reggel és este is.

- Néha azt érzem mégis, hogy nem is tudom mit akarok - morfondírozott tovább - , s talán ez lehet a válasz ezen ellentmondásra is. Az élet dinamikus, tehát: állandóan változik, mozgásban van, s ennek megfelelően kell nekem is a szándékaim mellett kitartanom. Erős tudattal, hogy mit akarok, vagyis a szándékaimat illetően, de mégsem teljes mértékben múltbeli - akár előző életbeli – tapasztalataimra alapozva, hanem éppen kihasználva a megérző képességemben rejlő erőt, ennek segítségével válaszolni a kihívásokra. Már majdnem elérte a metrróállomás kijáratát.

- S hogy mit szeretnék? A tervet, a nagy TERVET megvalósítani, véghezvinni; Életfeladatomat, amely miatt megszülettem ide, a Föld nevű bolygóra. Társ is kell hozzá? -tette fel önmagának a kérdést. Igen - felelt rá azonnal -, egy társsal midenképpen könnyebb: megosztani örömöt és bánatot; kesrűséget és csalódást; sikert és kudarcot; szeretet és érzéki örömöt. Korábban többféle elképzeléssel is véltem bírni róla, -folytatta a megkezdett belső monológot - sőt, olyan is volt – a kezdet kezdetén - amikor úgy éreztem, hogy magam is megbírkózhatok, egyedül is, ezzel a feladattal; Egyet tudok: Legyen szép, varázsoljon el, ihlessen, s vigyen szellemi és lelki magasságokba, s az sem baj, ha akár 10 évvel fiatalabb! - ért véget gondolata, s ahogy kiépett a külszínre meglátta indulni készülő buszát, és elrohant.

Budapest , 2006.10.16 – 11.01.